IV. Károly, apostoli magyar király (1887-1922)

IV. Károly 1887. augusztus 17-én született az alsó-ausztriai Persenbeug várában. Apja Ferenc József unokaöccse, Habsburg Ottó fõherceg, édesanyja Mária Jozefa szász királylány. Károly gondos katolikus neveltetésben részesült. Ifjúkora óta egy kis vallásos közösség imádkozott érte, miután egy stigmatizált soproni apáca megjövendölte, hogy sokat fog szenvedni és személyét támadások érik majd. Halála után ebbõl a közösségbõl alakult ki a “Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért”, amely 1963-ban nyerte el egyházi jóváhagyását.

Károly kora gyermekkorától fogva különleges tisztelettel tekintett az Oltáriszentségre és Jézus Szentséges Szívére. Minden fontos döntését az imádság kegyelmi erejébõl merítve hozta meg. 1911. október 21-én vette feleségül Bourbon-Pármai Zita hercegnõt, tíz évig tartó boldog és példás házasságukat nyolc gyermekkel áldotta meg az Isten.
Gyermekei: Habsburg Adelheid, Habsburg Erzsébet, Habsburg Félix, Habsburg Károly Lajos, Habsburg Ottó, Habsburg Róbert, Habsburg Rudolf, Habsburg Sarolta. Halálos ágyán mondta hitvesének: “Végtelenül szeretlek téged!”

Károly 1914. június 28-án lett az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd tragikus halálát követõen. Miközben zajlott a kegyetlen világháború, 1916. november 21-én foglalta el az elhunyt Ferenc József osztrák császári trónját. December 30-án, Budán, Magyarország apostoli királyává koronázták. IV. Károly úgy tekintett uralkodói hivatására, mint Krisztus követésének áldozatos útjára: minden cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, csak az õ javukat kereste, életét érettük áldozta fel. Ismerve a háború szörnyûségeit vallotta, hogy egy király legszentebb kötelessége a béke helyreállítása. Õ volt az egyetlen a vezetõ európai politikusok közül, aki támogatta XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erõfeszítéseit. A rendkívül súlyos helyzet ellenére belpolitikai téren széleskörû és példaértékû szociális törvénykezésbe kezdett. Az egyház társadalmi igazságosságról szóló tanítása alapján gyakorolta uralkodói hatalmát.

A háborús konfliktus végén IV. Károly magatartása tette lehetõvé, hogy Ausztriában további vérontás és polgárháború nélkül, békésen valósuljon meg az átmenet egy újabb társadalmi rendbe. Ennek ellenére elûzték hazájából. A pápa kívánságára, aki tartott a kommunista önkényuralom közép-európai terjeszkedésétõl, IV. Károly megpróbált visszatérni Magyarországra, hogy helyreállítsa királyságát, de inkább lemondott szándékáról, semmint hogy egy polgárháború lehetõségét kockáztassa. Madeira szigetére számûzték. Uralkodói hivatását Istentõl kapott küldetésként fogta fel, ezért nem mondhatott le trónjáról. Szegénységre kárhoztatva egy nyirkos házban élt családjával. A mostoha körülmények miatt halálos betegség támadta meg. A fájdalmakat elfogadta, és engesztelésül felajánlotta népeiért, hogy azok megbékélve újra egymásra találjanak.

IV. Károly panasz nélkül vállalta tengernyi szenvedését, és halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki õt elárulta. 1922. április 1-jén hunyt el a Legméltóságosabb Oltáriszentségre emelve tekintetét. Életeszméjét az utolsó napon így fogalmazta meg: “Igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehetõ legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhetõ legtökéletesebb módon.”
Károly király és Zita királyné, Isten fejedelmi szolgái

Amikor Károly király átvette a hatalmat, megfogadta, hogy minden tõle telhetot megtesz a háború mielõbbi befejezéséért. Ez ügyben késõbb sokat fáradozott, de minden béketerve kudarcot vallott ellenfelei és német szövetségesei miatt. Ennek ellenére sikerült enyhítenie a háború borzalmait: megtiltotta a mérges gázok használatát a keleti fronton, a nyitott városok bombázását és a fosztogatást. Megtiltotta a párbajozást és a „kikötést” a hadseregben. A háború idején népkonyhákat hozott létre, a királyi istálló lovaival szenet hordatott a bécsi lakosságnak, harcolt a korrupció és az uzsorakamat ellen, és bevezette az árellenõrzést, hogy segítsen a szegényeken. Családjával együtt csak a hivatalos háborús élelmiszeradagon élt. Anatole France ezt írta róla: „Károly király egy békeajánlatot tett. Õ volt az egyetlen tisztességes ember, aki a háború alatt vezetõ helyen állott, de nem hallgattak reá... Károly király õszintén akarta a békét, és éppen ezért gyûlölte õt az egész világ.”
Károly király hozta létre az elsõ közjóléti és közegészségügyi minisztériumot a világon, amely a hadirokkantak, a háborús özvegyek és árvák, a munkanélküliek, a bevándorlók és a menekültek ügyével foglalkozott.

A Monarchia 1918-as összeomlása után Károly királyt többször is lemondásra akarták bírni, de õ ezt mindannyiszor visszautasította: „Királyi hatalmam Isten által rámbízott szent kötelesség. Nem mondhatok le sem errõl, sem népeimrõl.” Károly király 1918 novemberében ideiglenesen lemondott az államügyekkel kapcsolatos uralkodói jogairól. Az uralkodói család 1919 márciusában svájci számûzetésbe kényszerült. A következõ napokban az osztrák parlament elrendelte a császári ház teljes vagyonának, még személyes használati tárgyainak az elkobzását is.

Madeirán Károly király úgy érezte, hogy Isten azt kéri tõle, utolsó és teljes áldozatként áldozza föl életét népei békességéért és egységéért. Ezt mondta Zitának: „Isten kegyelmébõl immár nem maradt semmim ezen a Földön, amit ne áldoznék föl az Iránta való szeretetbõl, a Szent Egyház üdvére.” 1922. március 9-én az uralkodó megbetegedett: megfázott, köhögött és erõs légszomj kínozta. A végzetes betegség három hete alatt sohasem panaszkodott és mindvégig imádkozott. Megbocsátott minden ellene vétkezõnek. Utolsó szavai így hangzottak: „Legyen meg a Te akaratod! Jézus, Jézus jöjj!... Igen, igen... Jézusom, amint akarod... Jézus... Jézus!” Ez a példamutató keresztény, uralkodó, férj és családapa 1922. április 1-jén visszaadta nemes lelkét a Teremtõjének. Testét Madeira fõvárosában, Funchalban helyezték nyugalomra, a szép Nossa Senhora do Monte-templomban, ott várja a feltámadást.
"Megrázó és csodálatos volt"

IV. Károlyt 1916. december 30-án, a budai Mátyás, más néven koronázó templomban koronázták meg, ahol - a koronázások történetében elsõ ízben - a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. A magyar történelem utolsó ilyen szertartása a hagyományoknak megfelelõen történt: a király felkenése, Szent István palástjának felvétele, az eskü szövegének elmondása, a koronázási karddal való háromirányú keresztvágás, a koronának a király fejére helyezése, amit Csernoch János hercegprímás és Tisza István nádorhelyettes végeztek, az országalma és a jogar kézbe adása, s végül, a templomon kívül, a Szentháromság-szobor elõtt újabb eskütétel, és a koronázási dombon a négy világtáj felé végzett kardvágás. Zita királyné visszaemlékezése szerint a koronázási ünnepség megrázó és csodálatos volt.

Sopronban, a Pejachevich-ház kapuja mellett márványtábla örökíti meg, hogy gyermekkorában IV. Károly több éven át a ház lakója volt. Ottani élményei nagyban hatottak lelki életére, csakúgy, mint királlyá koronázása.

Boldoggá avatása

Károly – a Habsburgok számára „kötelezõ” katolikus vallásosságon túl – kezdettõl fogva mély hitet mutatott. Édesanyja, a szászországi Mária Jozefa gondos katolikus nevelésben részesítette. Soproni évei alatt nem csak a lelki életéért felelõs domonkos atya, hanem a szintén hívõ katonai nevelõje, gróf Georg Wallis is nagy hatással volt rá. (Késõbb a gróf felesége, Pálffy Zsófia szervezte meg a császár boldoggá avatását elõkészítõ ún. Gebetsligát, amelyet aztán évtizedekig Kurt Krenn, Sankt Pölten püspöke vezetett.) A herceg mind gyermekkorában, mind felnõttként barátságosnak, türelmesnek, jámbornak mutatkozott. Feleségében, Zitában méltó társra lelt: a házasság elõtt a menyasszony személyesen ment Rómába, áldást kérni frigyükre X. Pius pápától. Gyermekeiket is vallásosan nevelték.
Károly a késõbbiekben háborúellenes politikájával is jelentõs érdemeket szerzett. Halálos ágyán buzgón imádkozott, utolsó sóhaja „Jézus, Mária, József” volt.

II. János Pál pápa IV. Károlyt 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren boldoggá avatta.

Mátyás király

Festmény Mátyás királyról.I. MÁTYÁS
(szül.: 1443.02.23., Kolozsvár; meghalt: 1490.04.06., Bécs)

Fiatalsága
558 éve, február 23-án született I. Mátyás (Hunyadi/Corvin) magyar király, az elsõ olyan uralkodónk, akiMátyás király pecsétje és aláírása. leány ágon sem állt az Árpád-házzal rokonságban. (Az Árpád-ház fiú ága 1301-ben halt ki.)
Mátyás király Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet másodszülött fia. Vitéz János irányításával humanisták nevelték. A magyaron kívül latinul, németül és csehül beszélt. Mûveltsége meghaladta a korabeli fõurak mûveltségét.
Bátyját, Hunyadi Lászlót (1433-1457) a király 1457-ben lefejeztette. Õ volt Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsõszülött fia, ezért õ lett apja halála után a Hunyadi-ház és a Hunyadi-párt feje. Hiába esküdött hûséget V. Lászlónak 1456-ban, apja tisztségét, a fõkapitányságot, amit örökének tekintett, nem kapta meg. V. László a címet inkább saját gyámjának, Cillei Ulrik (1404-1456) német birodalmi hercegnek adományozta. Hunyadi László nem tudta megemészteni a királyi döntést, és 1456. november 9-én az V. László kíséretében Nándorfehérvárra érkezõ Cilleit híveivel fölkoncoltatta. A király ekkor Hunyadi Lászlóra ruházta a fõkapitányi tisztet, és esküvel bántatlanságot ígért. 1457. március 14-én mégis elfogatta Hunyadi Lászlót, és két nappal késõbb összeesküvés vádjával ártatlanul lefejeztette Budán, a Szent György téren .

(Mátyás király lovas szobra Kolozsváron.) Hatalomra kerülése
1457-ben V. László király Hunyadi Lászlóval együtt Mátyást is elfogatta, s bátyja kivégeztetéseMátyás király szülõháza Kolozsváron. után az ifjabb Hunyadit Bécsbe, majd Prágába vitette. 1457 õszén V. László pestisben meghalt. 1458. január 24-én a korábban apját támogató köznemesi rétegek segítségével Mátyást királlyá választották, de nagybátyja, Szilágyi Mihály személyében kormányzót állítottak mellé. Mátyás azonban hamarosan megmutatta, hogy a korlátokat nem hajlandó elismerni és csorbítatlan királyi hatalomra törekszik. Híveit, és különbözõ érdekektõl vezérelt támogatóit is meglepõ erélyességgel fogott hozzá az erõs központi hatalom megszervezéséhez. Amikor Szilágyi Mihály Újlaki Miklós erdélyi vajdával, valamint Garai László nádorral ellene szövetkezett, Garait leváltotta, Szilágyit lemondatta és elfogatta. A III. Frigyes (1463-1525), szász választófejedelmet Garai vezetésével magyar királlyá választó fõurakat pedig legyõzte. 1464-ben Székesfehérváron megkoronáztatta magát a III. Frigyestõl nagy nehezen - alku árán - visszaszerzett Szent Koronával.

A Magyar Szent Korona. Az alku
Garai László nádor Mátyás prágai szabadulása után III. Frigyest hívta meg a magyar trónra. MátyásMátyás király és Beatrix királyné. azonban seregeivel vereséget mért a szász választófejedelemre. 1463-ban, hosszas alkudozás után, Bécsújhelyen békét kötöttek, melynek során Mátyás ígéretet tett, ha törvényes utód nélkül halna meg, akkor Frigyesé a trón. Frigyes ezen alku, és a kapott 8000 arany forint fejében visszaszolgáltatta a Szent Koronát.

Belpolitikája
Mátyás uralkodása alatt a központi hatalom megerõsítésére törekedett. A maga számára biztosította a vámszedés jogát, a bányák és a pénzverés jövedelmét. Pénzügyi reformot hajtott végre, újjászervezte az adórendszert, s az így megnövekedett jövedelmekbõl jól szervezett zsoldos sereget állított fel. Társadalmi reformjaival a köznemesség politikai befolyását növelte. A nádor hatáskörét kiterjesztette, új központi hivatalokat állított fel.

Külpolitikája
Külpolitikáját meghatározták a törökökkel vívott folyamatos harcai. Szinte évente hadat viselt ellenük. Törökellenes terveihez Nyugat-Európától nem kapott kellõ segítséget, ezért Magyarországot erõs birodalommá fejlesztve akart a megfelelõ anyagi erõ birtokába jutni. Megszerezte a cseh királyi címet, meghódította Morvaországot, Sziléziát. Bécs, Bécsújhely, Stájerország és Karintia ellen is hadba indult, de sikerei csak átmenetiek voltak.

(Mátyás király palotája a híres kúttal.) Mátyás a mûvészetpártoló
Mátyás király bõkezûen pártfogolta mûvészeteket és tudományt. Híres tudósokat és reneszánsz alkotókat hívott udvarába. Várakat, kastélyokat építtetett, s ezzel is elõsegítette a reneszánsz építõ- és díszítõmûvészet magyarországi fejlõdését.Mátyás király híres Corvináinak egyike. Kiemelkedõ jelentõségû volt hatalmas kódexekbol álló könyvtára (Bibliotheca Corviniana).

Az utódlás kérdése
Az uralkodó utolsó éveiben már tudta, hogy Beatrixtól sem várhat fiúgyermeket Ezért trónját törvénytelen fiára, Jánosra akarta hagyni, aki a Corvin melléknevet kapta. A báróvá, fõpappá tett urakat megeskette, hogy halála után fiát támogatni fogják. Amikor Mátyás 1490-ben, Bécsben meghalt, nem tudhatta bizonyosan, hogy 18 éves fiát elfogadja-e az ország királyának.

Mátyás király alakja a magyar nép emlékezetében hõsként õrzõdött meg, tetteihez legendák fûzõdtek. Számos mese, monda szól a király igazságosságáról, arról, hogy uralkodása során mindig a szegény emberek pártjára állt. Az ország népe békében élt, és ellenség, különösen a török nem tudta a határokat átlépni. A késõbbi korok szenvedései, háborúi tükrében úgy érezték az emberek: Mátyás uralma aranykor volt. Jól jelzi ezt a régi mondás is: „Meghalt Mátyás, oda az igazság!”

Árpád Vezér, nagyfejedelem

A legendák szerint a Hun Aetilea szépunokája; Ernák/Irnik ükunokája; Ed dédunokája; Ügyek és Emese unokája; Álmos vezér gyermeke, aki körülbelül 840-ben látta meg a napvilágot. Árpád még Álmos fejedelemségének idején megkapta azt a tiszteletet, hogy a törzsszövetség vezetõi pajzsukon a magasba emelték, ezzel elismerve Árpád elsõségét.

893-ban Nikétász Szklérosz, a bizánci császár követe Árpáddal és Kurszánnal tárgyalt az Al-Dunánál egy bolgárok elleni hadi szövetségrõl. A bizánciakkal az egyezkedés még elhúzódott, és közben az Etelközben szállást találó magyar törzsek a Kárpát-medence felé egyre gyakrabban tettek felfedezõ utakat. Ezeket legtöbbször maga Árpád szervezte, de legalábbis támogatta a gazdag vidék felderítését, hiszen már akkoriban foglalkoztatta a magyar törzsek vezetõit, hogy nyugatabbra vonulnak. 894-ben Árpád szerzõdést kötött a karantán morvák/moravanák fejedelmével, Szvatoplukkal, miszerint a magyar és morva hadak együtt kiûzik Pannóniából a keleti frankokat. Ezt a szövetséget a legendák a fehér ló mondájában tartották fenn. Szvatopluk halála után a magyar törzsek megszállták a Felsõ-Tisza vidékét, és Árpád serege élén 895-ben a Vereckei-hágón át az Alföldre lépett, és elfoglalta a területet.

A honfoglalás befejezése
894-ben érett meg a bizánci-magyar együttmûködés, és Árpád megtámadta Szimeon, bolgár cár birodalmát. A bolgár cárság sorozatos csatavesztést szenvedett a magyar seregektõl, és az Al-Duna területét feladták. Ezzel a Délvidék is Árpád népének uralma alá került, de az al-dunai csaták alatt a bolgárok szövetkeztek a besenyõkkel, akik megtámadták az Etelközben élõ magyarokat. Sereg híján nem tudták felvenni a küzdelmet a besenyõkkel, és így a Kárpátok hágóin át Erdélybe menekültek, és itt le is telepedtek. A Tisza vidékéig magyar terület lett a Kárpát-medence, és Árpád serege sorozatos csatákat vívva szilárdította meg pozícióit az õshazában.
899 márciusában Arnulf, keleti frank király érkezett a magyar fejedelem udvarába, és arra kérte Árpádot, hogy segítsen neki legyõzni az itáliai király seregeit, és akkor a magyaroké lehet egész Pannónia, azaz a mai Dunántúl. Árpád seregei legyõzték Berengár, itáliai király hadait, és a Lombardiából hazatérõ magyar seregek birtokba is vették a Dunától nyugatra esõ területeket. Azonban a morvák is szemet vetettek ezekre a területekre, és megtámadták az itt szállást keresõ magyarokat. Árpád serege legyõzte a morvákat, és büntetésül elfoglalta azok nyitrai hódításait is, így 900 õszére az egész Kárpát-medence magyar fennhatóság alá került, és Árpád vezetése alatt végéhez ért a honfoglalás.

A magyarok letelepedése
Árpád székhelye sátrakból állt, és a Duna vonalán minden évszakban máshol állt. 904-ben meghalt Kurszán kende, és ettõl kezdve nem választottak új kendét. Árpád kezében összpontosult minden vezetõi hatalom. Ezzel alapította meg az Árpád-házat. 905-ben Árpád megtiltotta a magyar seregek portyázó körutait, és békét kötött a környezõ népekkel. Így Árpádnak adót fizettek a bajorok, az itáliai és balkáni uralkodók. A béke beköszöntésével a magyarok végleg berendezkedtek a Kárpát-medencében.
Árpád utolsó nagy csatáját 907 júliusában vívta, amikor a bajor és keleti frank csapatok le akarták rázni adófizetési kötelezettségüket, és meg akarták büntetni a magyarokat. Azonban az egyesített seregeket megállította Árpád hada, és ezzel kétségkívül magyarrá tette a Kárpát-medencét.
Feleségének nevét nem õrizte meg a történetírás. Öt fia született: Liüntika, Tarhos, Üllõ, Jutocsa és Zolta. 907-ben halt meg, és a legenda szerint Óbudán temették el a honfoglaló hadvezért.